HTML

Utazó Kiskövet

Írások egy sokat utazó közlekedésrajongó noteszéből

Ez megy Londonban

Linkblog

Utolsó kommentek

2010.11.25. 07:56 Utazó Kiskövet

Beintett a Budapest Airport

Azt írja a Ferihegyi repülőteret üzemeltető cég, hogy – miután kirúgta a Zóna Taxit, leszerződött a Főtaxival. És szerintük ez jobb lesz és olcsóbb, és az utasok örülni fognak. Üzenem: egy frászt örülünk.
 

Nem szeretném minősíteni a Zóna Taxi szolgáltatását, azt megteszik helyettem sokan. Csak annyit tennék hozzá, hogy a zónás sofőrök magatartása nagyrészt a taxitársaság irreális pénzügyi elvárásai miatt ilyen. A sofőröknek havi 160 ezer forintos tagdíjat kell fizetniük azért, hogy dolgozhassanak. Ezután jön az autó ára, a benzin, a biztosítás, a javítás, és valamiből meg is kell élniük. Ehhez naponta legalább 10 fuvart kell teljesíteniük, különben nem marad egy fillérjük sem. Ennek köszönhető, hogy a városban száguldoznak, hogy minél hamarabb visszaérjenek a reptérre, és újra legyen utasuk. Nem gonoszságból nyomják, hanem kényszerből. Egy-egy fuvarért legfeljebb 4000 forintot kérhetnek (honlapjuk szerint), és állításuk szerint két fuvar között nagyjából 1,5-2 órát állnak sorba, mire utashoz jutnak. Ebből kevés logikával kikövetkeztethető, hogy nem fogják sem az utasokat, sem a többi közlekedőt kímélni, mert futnak a pénzük után.


 

Namármost. A Zónát kipenderítik, mert „nem elégedettek a szolgáltatással”. (A valóságban szerintem a Budapest Airport kevésbé aggódik az utasok elégedettsége miatt, az már inkább aggasztja őket, hogy a Zóna – különféle indokok miatt – állítólag nem fizet az Airportnak, pedig a szerződés szerint a repteret megilleti havi néhánymillió forint a kizárólagosságért cserébe.)


 

Jön hát a Főtaxi. Ez a cég egy kicsivel drágább a Zónánál: a külső budai kerületekből 5100 forintért viszi az utasokat a reptérre. A sofőröktől pedig azt hallottam, hogy aki a reptérről akar dolgozni, annak 210 ezer forintos tagdíjat kell fizetni. Igen, 50 ezer forinttal többet, mint a zónásoknak. Ebből elég jól előrevetíthető, hogy a főtaxisok még jobban át fogják vágni az utasokat, és még többször fogják veszélyeztetni a többi közlekedőt, mert nekik nem futni, hanem egyenesen száguldani kell majd a pénzük után.


 

Ha ez előre látható, akkor vajon miért velük szerződik az utasok elégedettségéért aggódó Budapest Airport? Azért, mert a Főtaxinak elsősorban az éjszaki életben vannak jó kapcsolatai, ahol az „erélyes megoldások” nem ismeretlenek. Vagyis a reptér azt a céget választotta, amelyik valószínűleg sakkban tudja majd tartani a zónásokat, és adott esetben megakadályozza a nyíltszíni verekedéseket.


 

Az Airport nem tett ezzel semmi meglepőt, az előző taxitenderen is azért nyerhetett a Zóna, mert ők tudták legjobban törvényessé tenni a korábbi maffiózószerű taxizást. Vagyis a Főtaxival pont ugyanott tartunk, mint a Zónával 5 évvel ezelőtt.

8 komment

Címkék: repülés taxi ferihegy


A bejegyzés trackback címe:

https://kiskovet.blog.hu/api/trackback/id/tr932471399

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Laci Today Magazin · http://www.lacitoday.blog.hu 2010.11.25. 14:53:07

csak egy szerény, halk kérdés: minek kell KIZÁRÓLAGOSSÁG? ...

Utazó Kiskövet · http://kiskovet.blog.hu/ 2010.11.25. 19:47:55

1, mert akkor pénzt tudnak érte kérni;
2, akkor van egy cég, amelyiken számon lehet kérni, hogy rend van-e a droszton.

BJ 2010.11.25. 22:11:11

nagyon el vagy tévedve

Utazó Kiskövet · http://kiskovet.blog.hu/ 2010.11.25. 22:26:05

@BJ: Készséggel elismerem, csak írd meg hogy miben vagyok eltévedve. :)

macsopapa 2010.11.26. 06:45:27

"Tisztelt" cikkíró.Nem csoda,hogy egy magadfajtát nem engednek oda még egy megyei hetilaphoz se!
Ezért marad a net,ahol mindenféle baromságokat összehordva,kontroll nélkül leírhatsz bármit.
Beszéltél A Főtaxi vezérigazgatójával?Esetleg az üzletágvezetővel?
Vagy bárkivel,aki kompetens a témában?
Senkivel,te senkiházi zugfirkász!
Ebből aztán elég jól előrevetíthető, hogy a magadfajta még jobban át fogja vágni az olvasókat, és még többször fogják veszélyeztetni a tárgyilagos IGAZI újságírók jó hírét, mert te,nem a tényeket és a valóságot, hanem légből kapott mendemondákból szőtt irománnyal szennyezed a környezetet.

Utazó Kiskövet · http://kiskovet.blog.hu/ 2010.11.26. 09:36:50

@macsopapa: "Tisztelt macsopapa!
Nem vagyok se senkiházi, sem pedig zugfirkász. Egy internetes napló szerzője vagyok, akár tévedhetek is. De ha van pontos információd, akkor nyugodtan írd be kommentbe, és akkor nem kell feleslegesen szidalmakkal szennyezned a környezetet. Egyébként pedig érdemes elővenni a helyesírási szabályzatot, mielőtt nekiállsz másokat szídni. Különösen ajánlom a központozás, valamint az írásjelek használata című részt.

macsopapa 2010.11.27. 07:33:59

Fogalomzavarban vagy,internetes napló szerző.
A becsületsértés,rágalmazás,hitelrontás, az nem tévedés.Azért bíróság előtt szoktak számot adni.
Pontos információ kéne?
A cikket ne írjam meg helyetted?Nem kellett volna inkább körültekintően tájékozódni,mielőtt ennyi szemetet leírsz?
Egyébként pedig érdemes elővenni az újságírói etikai kódexet,mielőtt neki állsz másokat szidni.Különösen ajánlom a tárgyilagosság és az objektivitás című részt.

Az meg vérciki,hogy a helyesírási kioktatásodat nem tudtad hiba nélkül leírni! :)))))))

Utazó Kiskövet · http://kiskovet.blog.hu/ 2010.11.27. 19:59:19

Drága macsopapa, a becsületsértés, rágalmazás, hitelrontás, satöbbi csak akkor áll meg, ha közlöd, hogy ezzel szemben - szerinted - mi az igazság. A bíróság kiröhög tények nélkül, én pedig szimplán bannolak. Mert egyelőre te vádolsz engem bűncselekménnyel, míg én nem tettem ilyet.
süti beállítások módosítása