HTML

Utazó Kiskövet

Írások egy sokat utazó közlekedésrajongó noteszéből

Ez megy Londonban

Linkblog

Utolsó kommentek

2009.04.23. 11:37 Utazó Kiskövet

Fónagy szerint csak a szegények utaznak vonattal

A Fidesz szerint húszezer vasutas állása, közvetve pedig 150-200 ezer vasúttal munkába járó ember munkája kerülhet veszélybe a kormányprogram vasutat érintő intézkedései miatt - mondta Fónagy János, az Orbán-kormány egykori közlekedési minisztere.

A politikus mindezt sajtóhírek alapján jelentette ki. Több újság ugyanis azt írta, hogy a MÁV ezentúl 50-80 milliárddal kevesebb állam itámogatást kaphat.

Fónagy szerint ennek az lesz a következménye, hogy a menetrend a felére csökken. Az egykori közlekedési miniszter szerint a menetrend felére csökkentése a dolgozói létszámot is elfelezné.

Minden második vonat elhagyása pedig azt hozná magával, hogy 150-200 ezer ember nem tud majd eljutni a munkahelyére.

Fónagytól megkérdezték, hogy mit szól ahhoz, a kormány a rászorulóknak kedvezményeket biztosítana. Az exminiszter szerint mindenki rászoruló, aki vasúttal utazik.

1 komment

Címkék: fidesz vasút fónagy


A bejegyzés trackback címe:

https://kiskovet.blog.hu/api/trackback/id/tr891081686

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mestska · http://cities.blog.hu 2009.04.28. 09:51:11

Az utolsó mondat érdekes, és jól szemlélteti azt, hogy a hazai mentalitás mennyire eltér a nyugatitól. Ott a cél az, hogy a vasutat, különösen az elővárosi vasutat mindenki hazsnálja, az öltönyöstől a munkásig, itt a vasút egyes hozzán nem értő fajankók pedig eleve deklarálni akarják a vasút helyét a hierarchia alján.