A déli alagútépítő pajzs is „betört” 2009. március 16-án hétfőn délután a 4-es metró leendő Szent Gellért téri állomására, ahová északi párja már január közepén megérkezett. Ezzel a 7,5 kilométeres első szakasz alagútjainak fele elkészült. A pajzsbetörés egyben a budai oldali alagútépítés végét is jelenti - áll a DBR közleményében.
A BAMCO konzorcium az északi pajzzsal a hatóság jóváhagyásának birtokában már január elején megkezdte a budai oldalon még hátralévő alagútszakasz építését és a hónap közepére el is érte a Szent Gellért téri állomáshoz kapcsolódó peronalagutat. A déli pajzs csak ezt követően indulhatott el, de megérkezése előtt a kivitelezőnek még be kellett fejeznie az érintett állomásrész belső falazatát.
A pajzsok most a Műegyetem alá benyúló peronalagutakba érkeztek be. Amint az állomás és a peronalagutak teljes belső falazata elkészül, a gépláncok innen „tolják” majd be magukat az állomásra. A Szent Gellért téri állomás részeként épül még egy, a vonali alagutaknál nagyobb átmérőjű ún. átkötő alagút is, ami lehetővé teszi majd, hogy a szerelvények az egyik alagútból átmehessenek a másikba. A pajzsok ezen a területen is „áthajtottak”, az átkötő alagút szakmai nyelven rábontással épül meg a pajzsok elhaladását követően.
A Duna alatti alagútépítés során a pajzskiszolgálás folyamatosan áttevődik majd az Etele térről ide, a Szent Gellért térre. Ez azt jelenti, hogy az alagutak falazatát alkotó ún. tübbingek eljuttatása a pajzsra, illetve a kitermelt föld felszínre hozatala erről az új „bázisról” fog történni, azaz a pesti oldal építéséhez a kiszolgáló központ néhány hónapon belül teljesen átköltözik a Szent Gellért téri munkaterületre. A földszállítás - óránként három-négy teherautóval - a rakparton zajlik majd a Lágymányosi hídig, onnan pedig tovább a korábban is használt három hivatalos lerakóhelyre.
Az ilyenkor szokásos néhány hetes karbantartást követően az első pajzs valamikor áprilisban indulhat tovább a Duna alá és amint elérte a pesti oldalt, a másik is megkezdheti négy-hat hetes útját. A Fővám téri állomás építése jelentősen felgyorsult az elmúlt hónapokban, így várhatóan zökkenőmentesen fogadni tudja majd a pesti oldalra érkező pajzsokat.
Egyébként mind a tíz állomás építése előrehaladott és a teljes beruházás is hozzávetőleg 40%-os készültségű, amit a számok is jól érzékeltetnek. Eddig a pajzsos módszerrel összesen 6.218 méter alagút épült meg (északi és déli együtt, ehhez hozzájön az állomások és a bányászott műtárgyak hossza), amibe 24.870, egyenként 3,5 tonnás tübbinget építettek be a szakemberek. A két pajzs együtt közel 250.000 m3 földet termelt ki és összesen mintegy 15.000 munkaórát dolgozott.
Utolsó kommentek