Szűk négy hónap alatt a főváros vezetése fogást talált a BKV vezetőjén. Kocsis eddig sem ápolt különösen szoros kapcsolatot Budapest vezetőivel, a BKV vezére ugyanis nemrég összekalapozott 40 milliárdot, de azt sem a fővárostól kapta, hanem a kormányzattól. A mostain levélváltás pedig valószínűleg tovább bonyolítja az együttműködést a tulajdonos és a szolgáltató között. Az ügy furcsasága, hogy a levélváltásról szinte valós időben értesült a sajtó, így gyanítható, hogy a rosszallás mögött nemcsak szakmai, hanem politikai-kommunikációs csörte is meghúzódik. Különösen azért, mert saját tapasztalataim szerint vasárnap az utasok nem igényelték a BKV sűrítését.
A magam részéről az ügyet nagy viharnak tartom egy kis pohár vízben, a részletes beszámoló - a zoom.hu cikke - alább olvasható.
Intőt kapott a BKV-vezér
Elég volt négy hónap arra, hogy a főváros szakmai vezetése fogást találjon a frissen kinevezett Kocsis István BKV-vezéren. A szmogriadó során súlyos hibákat vétett a BKV – áll abban a levélben, amelyben Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes felkészületlenséggel vádolta a BKV vezetését és személyi retorziókat vár. A BKV vezérigazgatója szerint nem hibáztak.
A főpolgármester-helyettes hétfőn levélben fejezte ki rosszallását a vezérigazgatónak a szmogriadó-rendelet helyi végrehajtása egyszemélyi felelősének, a BKV felkészületlensége, a járatsűrítések késedelmes elrendelése és amiatt, hogy "a társaság kommunikációja, közönségtájékoztatása is megmagyarázhatatlanul gyenge volt".
A főpolgármester-helyettes "megdöbbentőnek" tartja, hogy a szmogriadó nagymértékben felkészületlenül érte a céget. Emlékeztetett arra: a főváros már pénteken jelezte, hogy közel a tájékoztatási fokozat elrendelése, ami szombaton meg is történt. Ennek ellenére hosszú órák teltek el addig, míg a vasárnapi üzemrendről sűrűbb követési időszakra álltak át.
Kocsis nem érti a kritikát
Kocsis István válasza szerint a cég még december 31-én megkezdte a szmogriadóterv és az ahhoz kapcsolódó forgalmi intézkedési terv kidolgozását. Jelezte, hogy a vasárnapi szmogriadóról a főpolgármesteri hivatal sajtóirodájától értesültek nem sokkal tíz óra előtt. Ezután az intézkedési tervben szereplő módon jártak el. Kifejtette, mivel 11 órától felméréseik alapján a megszokottnál alacsonyabb volt a járműveik kihasználtsága, a szimpla vasárnapra jellemző közúti forgalom mellett, ezért nem avatkoztak be a menetrendekbe, nem sűrítették a járatokat.
MTIKocsis szerint nem hibáztak
Megjegyezte, hogy az érvényes paraméterkönyvben, összmenetrendben hétvégenként a korábbiakhoz képest ritkább követési időket alkalmaznak. Az utasok részére meghirdetett ritkább indulási időpontoktól, az utazás könnyebb tervezhetősége érdekében nem szándékoznak eltérni - tette hozzá. Megemlítette, hogy a többnyire Euro 0-s motorral rendelkező, műszakilag kritikus buszok számának növelése nem is lenne célszerű szmogriadó idején.
A BKV kommunikációja vasárnap a fővárostól kapott tájékoztatás és egyeztetés mellett zajlott. Délutáni közleményüket, ami mintegy 40 helyen jelent meg, jóváhagyta a főpolgármester-helyettes munkatársa.
Hétfőn a cég minden közlekedési eszköznél, valamint az irányítással és a tájékoztatással foglalkozó részlegeknél is növelte kapacitásait.
Gyenge érvelés?
Hagyó Miklós viszontválaszában leszögezte, hogy "legnagyobb sajnálatára" sem tudta kiolvasni a vezérigazgató magyarázkodó leveléből a "BKV Zrt. hiányosságainak felismerését" és azok cégen belüli jövőbeni kiküszöbölésére vonatkozó egyértelmű szándékot. A tájékoztatás egyebek közt emiatt sem fogadható el - tette hozzá.
Nehezen magyarázható a járatsűrítések kapcsán a cég vasárnapi késlekedése, ha már pénteken megkezdték a felkészülést. Nem fogadható el a BKV azon okfejtése sem, hogy a járművek alacsony kihasználtsága miatt nem avatkoztak a menetrendbe. Ennek az érvelésnek akkor lenne létjogosultsága, ha a BKV kommunikációjában nem hosszú órák múlva jelent volna meg a járatsűrítések lehetősége. A cég által a fővárosnak tavaly leadott szmogriadó-tervben nincs szó arról, hogy a BKV mérlegelhetné a járatsűrítéseket - irta Hagyó.
Erősen megkésve tett eleget a BKV a szmogriadó rendeletben foglaltaknak és lakossági tájékoztatása kötelezettségeinek. Felhívta a figyelmet arra is, hogy nem a városháza közleményére, vagy az MTI híreire kell hagyatkoznia a cégnek a szmogriadó kapcsán, hanem a Vészhelyzeti Információs Központ értesítésére, amit a BKV nyugtázása szerint időben megkaptak - olvasható a fővárosi vezető levelében.
Hagyó Miklós "nyomatékosan" kérte a vezérigazgatót, intézkedjen, hogy a jövőben ne legyen ilyen helyzet a BKV-nál, illetve hogy "az eset kapcsán elmarasztalható valamennyi munkatársát részesítse figyelmeztetésben".
Utolsó kommentek