Hagyó Miklós főpolgármester-helyettesként tehetetlen a rokkantigazolványokkal visszaélőkkel szemben. Ezért parlamenti képviselőként próbálkozik a szabályok megváltoztatásával.
A politikus jelentősen szigorítaná az engedélyek kiadásának és használatának a szabályozását úgy, hogy közben a parkolási engedélyt jogosan használó mozgáskorlátozottak érdekei ne csorbuljanak, ezért országgyűlési határozati javaslatot nyújtott be Szili Katalin házelnöknek - áll a politikus közleményében.
A Főváros megbízásából dolgozta ki a Fővárosi Önkormányzat cége, a Parking Kft. Budapest új parkolási rendelet-tervezetét. A rendeletet áprilisban fogadhatja el a Fővárosi Közgyűlés. A Fővárosi Közgyűlés hatásköre azonban nem terjed ki a mozgáskorlátozott engedélyek szabályozására, ezért Hagyó Miklós országgyűlési képviselőként próbál fellépni a szigorítások érdekében.
A városvezető a határozati javaslatában – amely a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségével és a Parking Kft-vel segítségével került kidolgozásra – felkéri a kormányt a mozgáskorlátozott parkolási igazolványokra vonatkozó szabályok szigorítására.
A házelnöknek benyújtott javaslat szerint a jövőben kétféle engedélyt adnának ki. Az úgynevezett „saját jogú” engedélyt a jogosítvánnyal rendelkező mozgáskorlátozott tulajdonában álló gépjárműre, a „szállítói jogú” engedélyt a mozgásában korlátozott személyt szállító jármű vezetője részére bocsájtanák ki. Előbbi korlátlan időtartamú ingyenes parkolásra nyújtana lehetőséget, utóbbi mindössze egy óra térítésmentes parkolást biztosítana. A két engedélyt eltérő színnel különbeztetnék meg. A mozgáskorlátozott szervezetek egyetértettek a határozat előkészítőivel abban, hogy a legtöbb visszaélést a szállítók követik el, ezért szükséges a megkülönböztetésük. A javasolt egy órás ingyenes várakozási időt pedig elégnek tartják.
Ugyancsak a visszaélések kiszűrését szolgálja az engedélyek megszerzésének megváltoztatása, valamint az igazolványok megújításának kötelezővé tétele abban az esetben, ha azt nem az Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértői Intézet (ORSZI) adta ki. Az elképzelések szerint a jövőben nem a háziorvos, hanem az ORSZI határozna a mozgáskorlátozott parkolási igazolványra jogosultságról. Az ellopott és elveszett igazolványok használatának kiszűrése, és a visszaélések csökkentése érdekében a határozat lehetőséget adna az ellenőrzésre a rendőrség és a közterület-felügyelet munkatársai mellett a parkoló őröknek is. Ez korlátozott és célhoz kötött hozzáférési jogot jelentene a BM adatbázisához.
A stratégiára támaszkodó új parkolási rendelet 300-szoros pótdíjazást ír elő a kijelölt mozgáskorlátozott helyen jogtalanul parkoló részére.
Az új parkolási rendeletről várhatóan április végén dönt a Fővárosi Közgyűlés. Elfogadása esetén június 1-től a parkolási díjak a mindenkori BKV-jegy árához illeszkednek, az eddigi 9 övezet helyett két kiemelt és négy egyszerű fizetési zóna lép életbe.
Utolsó kommentek