A BKV gazdasági vezérigazgató-helyettese szerint akár már jövőre kiépíthetik a metrón a beléptetőkapukat. Bátor kijelentés, nagyon remélem, hogy igaza lesz.
Bolla Tibor azt mondta az MTI-nek, hogy az idei első negyedévben 16 százalékkal esett vissza a jegyvásárlás, bérletből pedig 2-3 százalékkal kevesebbett vettek az utasok.
A cég erre az évre 22 milliárdos veszteséget tervez, amibe már belekalkulálták a bevétel visszaesését is. Bolla szerint ennek az ellensúlyozására szgorítják és újragondolják az ellenőrzést, valamint megvizsgálják a beléptetőkapuk kiépítésének lehetőségét is. A vezető szerint ha minden a tervek szerint halad, jövőre már csak kapukon lehet lejutni a metróba.
Utolsó kommentek