HTML

Utazó Kiskövet

Írások egy sokat utazó közlekedésrajongó noteszéből

Ez megy Londonban

Linkblog

Utolsó kommentek

2010.11.23. 08:01 Utazó Kiskövet

Így szűnik meg a BKV

Megnyerte a BKV midibusz-tenderét az Orangeways. Erre az eredményre számítottunk már tavaly is, az eredményhirdetés időzítésével azonban hosszútávra üzentek a BKV dolgozóinak. De vajon mit?

A midibusztender eredménye már évek óta a levegőben lógott, tudjuk, hogy kik pályáztak, és azt is tudjuk, hogy ki adta a legjobb ajánlatot. Sőt, azt is tudjuk, hogy a Kóka János közeli ismerősének mondott Kedves Ferenc cége pillanatnyilag Magyarország egyik legjobb buszos vállalkozása. A narancssárga luxusbuszokon lévő fedélzeti büfé, wifi, kényelmes székek az összes Volán-vállalat vezérigazgatójára frászt hoznak. Érzik, hogy a jobb minőségű konkurencia egyhamar megölné a legtöbb Volán vállalatot. Nem véletlen, hogy nagyon keményen lobbiznak az aktuális kormányzatoknál, hogy ne engedjék tovább terjeszkedni a magánvállalkozást.

Szóval sok éves toszakodás után végre kihirdették, hogy egy jól működő vállalkozás fogja a fővárosi midbuszos vonalakon az utasokat szállítani. Az erről szóló szerződést pedig nem a BKV köti meg, és ez itt a lényeg.

Az Orangeways ugyanis nem Kocsis István BKV-vezérigazgatóval szerződik, hanem a közösségi közlekedés fenegyerekével, a kölyökképű Vitézy Dáviddal, aki a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója. Ezentúl ugyanis a BKK közvetlenül köt közszolgáltatási szerződést a buszos vállalkozásokkal, a BKV-t egyszerűen kibillentették ebből a pozícióból. A BKK fogja ezentúl kiválasztani a partnereket, ő köt velük szerződést és adja a megrendelést, ő adja el a jegyeket, és ő is fogja ellenőrizni a szolgáltatást. És ez jó.

Sok BKV-dolgozónak (és vezetőnek) ugyanakkor keserű üzenet ez: Barátaim, a BKV így veszíti el a járatokat. Ha nem lesztek versenyképesek, a saját térfeleteken, a saját járataikon veszítitek el a meccset, és lesztek munkanélküliek. És üzenet ez az eddig alvállalkozóknak, a Csiki-Begének, a Nógrád Volánnak és a VT Transmannak is: már nem ér semmit az eddigi kapcsolatotok, kapjátok össze magatokat, különben csomagolhattok. Ja, és üzenet Dr. Kocsisnak is: ne hidd, hogy nagyvállalat marad a cég. Sőt, ne hidd, hogy egyáltalán megmarad.

8 komment · 1 trackback

Címkék: bkv tömegközlekedés orangeways vitézy nógrád transman bkk


A bejegyzés trackback címe:

https://kiskovet.blog.hu/api/trackback/id/tr632465752

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kutas József – EMBERESÉS 2010.11.26. 10:25:19

Hull a hó a városra, megfagyott menyasszonyok a fák, és az utak megtelnek lépésben araszoló, különös járművekkel, melyek mindenre hasonlítanak, csak járművekre nem. A levegő hideg, akár a tükör; a megállókban várakozók lélegzetei előbb elhomályosítják,...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

okra 2010.11.23. 11:46:57

Kedves Utazó!
A sok utazgatásban nem maradt időd követni az eseményeket és lemaradtál a tulajdonosváltásról.
Üdv: Okra

Laci Today Magazin · http://www.lacitoday.blog.hu 2010.11.23. 15:34:32

@okra: én is épp jelezni akartam, hogy a Kedves Feri MÁR RÉG nem tulajdonos az Orangewaysben.
egy érdekes tény még: a legtöbb tömegközlekedő (ergo a legtöbb egyvásárló) Budapesten vsan. Mégis szinte az ÖSSZES kisebbváros (Szeged, Nyíregyháza Debrecen stb) helyi tömegközlekedése sokkal jobb szolgáltatást tud níújtani, mint Bp-é. Valszeg nem kapnak több pénzt, mint a BKV. Csak lehet, hogy ott kevésbé nyúlják le? ...

Utazó Kiskövet · http://kiskovet.blog.hu/ 2010.11.23. 20:39:23

Jogos a kritika, köszönöm a kiegészítést. Töröltem a tulajdonossal foglalkozó mondatrészt, bár ez a lényegen nem sokat változtat: a BKV-t így elegánsan, nagy krízis nélkül lehet megszüntetni.

Utazó Kiskövet · http://kiskovet.blog.hu/ 2010.11.24. 00:25:43

@Laci Today: A jegyárbevétel nagysága önmagában még semmit nem jelent, de még az utasok száma sem. Ehhez hozzá kell venni a szolgáltatás nagyságát is, a hálózat méretét, a frekvenciát, és az igényelt redundanciát is. Lehet, hogy egy vidéki városban 30 000 utas van, és 50 000 főre kell kapacitást nyújtani, míg Budapesten kétmillió utas van, és nyolcmilliós kapacitást kell nyújtani. És nem óránkénti követéssel, hanem ötpercessel.
A lenyúlás ugyan felháborító a BKV-nál, de például a belső eladósodottsághoz képest hámozott lepkefing.

Tabak 2010.11.25. 15:56:55

a tulajdonos váltás nem mindig az aminek látszik

spag · http://railzone.nl 2010.12.13. 02:20:14

A bkv megmarad kotottpalyas es jelentos buszos szolgaltatonak,de valoban semmi szukseg,h a tobbi szolgaltato dijakat atfolyassuk rajta.

Utazó Kiskövet · http://kiskovet.blog.hu/ 2010.12.13. 07:35:31

@spag: Biztosan megmarad? Akkor is, ha azt látjuk, hogy az új szolgáltatók jobbak és hatékonyabbak, sőt hozzák az 1000 új buszt?

spag · http://railzone.nl 2010.12.13. 10:32:20

@Utazó Kiskövet: bárcsak már ennél a problémánál tartanánk, hogy nem győzzük számolni a költséghatékony és minőségi szolgáltatókat :)

az ezer uj busz a jelenlegi volvokon felul kell, es persze a bkv-nal marad a metro, villamos, hev.

jo kerdes, mi az optimalis aranya a kisebbsegi beszallitoknak. ha mindent atadunk ket beszallitonak, kesz a kartell, ellenben a bkv valoban nem birja mind a buszokat hozni, mert uj buszra nincs pénz és a szakszervezetek miatt a bkv dragabban uzemeltet mint egy kevesebb pulykapenzt fizeto szolgaltato.
süti beállítások módosítása